2018. november 26., hétfő

A Black Friday margójára

Kedveseim!

Azt látom évről évre egyre jobban begyűrűzik a Fekete péntek, ami a karácsonyi vásárlás kezdete. Ezt az eseményt is Amerikából vettük át, kérdés szükségünk van-e rá? kell-e annyit vásárolnunk, fast fashion márkákból öltözködnünk? Minden éveben felmerül ez a kérdés bennem is, mint ékszer-készítőben.  Én eddig még soha nem tartottam meg a Black Fridayt. Nem szeretném a vásárlóimat arra kényszeríteni, hogy az ékszereimet azért vegyék meg, mert "akciós". Azt szeretném ha azért vásárolnák meg mert szeretnének valami különlegeset, egyedit és nem utolsó sorban minőségi ékszert.

Szóval amikor tudtam elkerültem az üzleteket Feket Péntek napján, de most pénteken nem tudtam kihagyni az egyik plázát, muszáj volt bemennem, pár dolog miatt. Mikor már bent voltam,  akkor tudatosult bennem, hogy a Fekete Péntek miatt van tömeg. Rendben, gondoltam, ha már így belecsöppentem a sűrűjébe, akkor elintézem amiért jöttem, aztán bemegyek pár boltba, megnézem hogyan zajlik ez a Fekete péntek. Így is tettem, elindultam az egyik kedvenc boltom felé, hátha egyszer szerencsém lesz és az egyik ruhát amivel már pár hete szemezek, kicsit olcsóbban meg tudnám vásárolni. Csalódottan vettem tudomásul, hogy a ruha nincs ott. Sehol nincs egy darab sem belőle. Ezelőtt egy héttel még teljes méretsor volt, sőt aligha adtak el belőle, mert túl drága volt. Megkérdeztem az eladókat, a válasz az volt: "sajnos, hölgyem már elfogyott!" Rendeben, nem nagyon hiszem, ám legyen.( De jövő héten visszamegyek és megnézem, mert szerintem csak a raktárba vitték be.)
Átmentem a gyerekosztályra, itt a lányomnak találtam egy pulóvert. Nézegettem, gondolkodtam, vajon jó lehet-e neki, (kamasz lány most van kialakulóban az ízlése.) sok időm nem volt, mert szó szerint kikapták a kezemből, egy arrogáns "sorry" kíséretében,  jól van úgy látom itt is kezd kemény harccá alakulni a vásárlás. A történetem azzal folytatódott, hogy a hölgy, miután hozzámérte a gyerekéhez visszadobta nekem. Én csak néztem ki a fejemből, mint aki a holdról jött. Annyit sem tudtam mondani a döbbenettől, hogy thanx. Félóra sorban állás után eldöntöttem, hogy ezt meg kell írnom a blogomba, de ahhoz, hogy teljes képet kapjak az itteni Fekete Péntekről egyszer végig kell járnom pár üzlete, márkát.
Így elmentem egy másik márka boltjába, hogy megnézzem ott mi a helyzet, a kedvenc táskám amit a múltkor kinéztem mennyibe kerül?! Meglepődtem. Abban a boltban 30 % kedvezmény volt mindenre, a táskám rendes ára pedig pontosan 30 % -al volt drágább. Hoppá, tehát itt ez egy nagy lufi, nincs kedvezmény, ugyanannyiért veszem meg amennyiért a Fekete péntek előtt ki volt téve. Szép történet gondoltam, most már a lendületem vitt boltról boltra. Azt az általános következtetést vontam le, hogy voltak boltok ahol korrekten, valóban az eredeti árból jött le a kedvezmény, voltak olyan boltok ahol felárazták és úgy tettek rá kedvezményt és voltak boltok, ahol bizonyos termékeket, amit nem szerettek volna leárazni visszavitték a raktárba. Így történt, hogy semmit nem tudtam vásárolni az említett pulóveren és egy felsőn kívül.
Remélem, nektek pozitív tapasztalatotok volt a Fekete péntekkel kapcsolatosan, és sok szépséget tudtatok vásárolni  jó áron.
Nekem továbbra is az a kérdésem, hogy szükségünk van-e rá?

2018. november 20., kedd

Gratulálunk Ralph Lauren-nek!

Szép hetet mindenkinek!


Ma olvastam egy érdekes hírt Ralph Lauren-ről, gondoltam megosztom veletek.
II. Erzsébet királynő  Ralph Laurent tiszteletbeli lovaggá avatja.  Ő az első amerikai divattervezőt aki ilyen megtisztelő kitüntetésben részesül az elmúlt 50 évért amit a divatszakmában és az üzleti életben tett. Gratulálunk!
Ralph Lauren 1967-ben 28 évesen New Yorkban megalapította a  Ralph Lauren Corporation-t mely középkategóriás gyártású luxusruházati termékeket gyárt. Négy kategóriában állít elő és forgalmaz termékeket: ruházat, lakberendezés, kiegészítők és illatanyagok.
A cég márkái közé tartoznak a következők: Polo Ralph Lauren, Ralph Lauren Collection, Lauren Ralph Lauren, Double RL, Ralph Lauren gyermekruházat, Denym & Supply Ralph Lauren, Chaps és a Club Monaco.
Ralph Lauren sokat jótékonykodik, ezért őt "filantópnak" is nevezik,  annak ellenére, hogy nem szereti. Amerika 91. leggazdagabb embere, 2018-as adatok szerint 7,2 milliárd dollárral.
A divatipar mellett nagy szenvedélye az autógyűjtés. Gyűjteményében közel 100 automobil található többe közt olyanok mint:1962-es Ferrari GTO, Bugatti Veyron, egy 1930-as Mercedes Benz SSK,  egy Bugatty Type 57SC Atlantic és sorolhatnám a listát.

Íme egy kis ízelítő a Tavasz/Nyár 2019 kollekcióból,  azt tudom mondani, hogy egyszerre elegáns és laza, luxus és sportos. Semmiféle merev szabályok, vonalak közé nem szorítja be az öltözék viselőjét.






2018. november 9., péntek

10. Marie Claire Fashion Days 11.03-04.

Legyen szép napotok!

Az idén immár 10. alkalommal került megszervezésre a Marie Claire Fashion Days november 3.-4. között a Millenáris B csarnokában. Boldog Születésnapot! A Marie Claire Divat napok,  Budapest egyik legjelentősebb divateseménye, mely közelebb hozza a divatot a Marie Claire olvasó közönsége számára de nemcsak nekik. Ugyanakkor családi programnak is megfelelt, délelőtt 11,00-19,30-ig. A divatbemutatók mellett állandó programokkal várták az érdeklődőket. Volt szépségtanácsadás, különféle termékajánló, pezsgő és kávé kóstolás, szendvicsek valamint kézműves szörpök.

Mi a lányommal első nap, szombaton délután látogattunk ki, érdekelt a Romani Design legújabb kollekciója amelyet már a Budapest Central Europan Fashion Weeken is láthatott a nagyérdemű,  csak én akkor lemaradtam róla.
A tavaly szintén a Marie Claire Fashion Days keretében láttam őket először. Nagyon tetszett a színes, tradicionális elemekből építkező, a modern világ nyelvére lefordított üzenetük, az identitás vállalásuk. Idén megleptek a Rebel Spirit (Lázadó lélek) kollekcióval. Egy nagyon erős üzenetet véltem felfedezni  a kollekció bemutatása során. A kollekció formailag Frida Kahlo stílusából építkezik, ám mindez személyessé válik, mert olyan nőket idéz, akik minden körülmény között megőrizték identitásukat és kultúrájukat. Olyannyira, hogy a család női tagjai is szerepelnek ékszereken, egyedi printeken. A lázadásuk pedig leginkább a modellek szájának bekötésével vált egyértelművé. A kollekció szerves része a fekete szín, mint gyászszimbólum. Néha olyan érzésem volt mintha egy ortodox templom ikonjai keltek volna életre.
Íme néhány kép a csodálatos kollekcióból:




















 A következő művész akit láttunk és szintén elszalasztottam a BCEFW-en, ő Kerényi Virág és 2019-es tavaszi-nyári kollekciója, melynek az alap koncepciója a régi anyagok és nem hordott ruhadarabok újra hasznosítása, mindezt a lehető leglátványosabb módon megmutatva. Egyszóval felejthetetlen vizuális élmény volt. Sajnos nem tudtam jó minőségű képeket készíteni.







 Aztán láttunk még Van Graaf bemutatót, ahol több márkát fogott össze és nekem a kedvencem volt.






Nem maradhatott el a végén a sajtófal előtti fénykép sem a kislányommal, aki most már belenőtt a divatbemutatókba és ez nagy örömmel tölt el, ugyan teljesen más a stílusunk. Ránk nem érvényes a mondás, hogy alma nem esik messze a fájától. (:-)